Díj

Gábor Dénes Díjasok Klubjának Rendkívüli Nyílt Intéző Bizottsági Ülése

2012. november 26.

Helyszín: Membránbiológiai Kutatócsoport Intézete Diószegi u. 64. Budapest 1113

Résztvevők: Bársony István, Darvas Ferenc, Dömölki Bálint, Esterházy Dóra, Friedler Ferenc, Garay Tóth János, Koródi Bálint, Murakami Patrik, Pápics József, Prószéky Gábor, Rácz Tünde Fatima, Sarkadi Balázs, Szántay Csaba, Török Imre, Zárda Sarolta

Bevezető:

Darvas Ferenc köszönti a jelenlévőket, majd felvázolja a napirendi pontokat.

I. Koródi Bálint beszámolója a H2O program jelenlegi helyzetéről II. Prezentáció a beérkezett témajavaslatokról III. A II.-es pontban elhangzottak megvitatása, mik legyenek a következő év rendezvényeinek témái, dátumai IV. Összefoglalás, feladatok

I. Koródi Bálint beszámolója a H2O program jelenlegi helyzetéről

Koródi Bálint, a DEA (Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány) kuratóriumi elnöke tart beszámolót a H2O jelenlegi helyzetéről. K. Nagy Emese évértékelő tanulmányából már korábban megismert eredményeket foglalta össze. Elmondta, hogy a Komplex Instrukciós Program milyen konkrét eredményekkel járt a Programban résztvevő 10 iskolában. A bukások száma 3% alá, a 10 órát meghaladó igazolatlan hiányzások száma 4% alá csökkent, az érettségi adó középiskolákba történő továbbtanulási arány kedvezően nőtt. Mind a pedagógusok, mind a szülők pozitív változásokról beszélnek, sokkal jobb lett a kommunikáció az iskola és a szülők közt, és a tanulók is arról számolnak be, hogy szívesen vesznek részt az órákon, mind magatartásukra mind tanulmányi eredményükre jó hatással van a Program. Előadása végén Koródi Bálint elmondta, hogy egyre nehezebb a Program finanszírozása, ezért mindenféle lobbitevékenység nagy segítség az Alapítványnak, illetve abban is kérte a klubtagok segítségét, ha bármilyen tevékenységről tudnak, amit a DEA, mint közcélú alapítvány el tudna végezni, jelezzék és az Alapítvány – ahogyan eddig is tette – minden bevételt a Programra költene. Ezután különféle kérdések hangzottak el a klubtagok részéről. Dömölki Bálint azt kérdezte, hogy meg lehet-e határozni, hogy évről-évre hogyan növekszik a programban részt vevő iskolák száma. Koródi Bálint elmondta, hogy az Alapítvány évente két új iskolát tud vállalni, hogy a kezdetektől támogassa. Arról a tervről is beszámolt, hogy nagyon sokat lendítene a Program eredményességén, ha sikerülne egy gyakorló iskolát létrehozni. Bársony István ennek kapcsán megjegyezte, hogy a pedagógusképzésnél kellene kezdeni, majd megkérdezte, hogy van-e bármilyen kapcsolat felsőoktatási intézményekkel. Rácz Tünde elmondta: „Felvettük a kapcsolatot a Miskolci Egyetemmel, ahol jelenleg is oktatják a H2O Program fő elemét a Komplex Instrukciós Programot, ezáltal már a tanárképzésbe is sikerült beépíteni KIP-et. Azonban a program csak akkor tud hatásosan működni, ha az egész iskola, tehát a tantestület minden tagja átveszi és alkalmazza a H2O Program módszertani elemeit.” Sarkadi Balázs felvetette, hogy meg lehetne szervezni egy óralátogatást az egyik iskolában. A beszámoló végén Darvas Ferenc újra javasolta, amit már a legutóbbi Intéző Bizottsági Ülésen is, hogy Dr. Kürti Sándor kapjon a Novofer Alapítványtól a Klub nevében egy oklevelet a H2O Program elindításáért.

II. Prezentáció a beérkezett témajavaslatokról

Darvas Ferenc elmondta, hogy a Klub nincs jó állapotban, az idei évben nagyon kevés volt a rendezvény, kicsi volt a részvételi arány. Ugyanakkor a tavaszi rendezvény a magyar gyógyszerkutatás fatális problémáiról sikeres volt, a húsbavágó téma sok fiatalt vonzott. Azt javasolta, hogy a klubtagok érdeklődését tükröző előzetes felmérés alapján ezen a mai ülésen döntsünk a jövő évi klubestek témáiról és időpontjáról. Ezután egy tematikus prezentáció keretében bemutatta, hogy ki milyen témajavaslattal állt elő. (ld. alább, ahol az expozé közben/után kialakult beszélgetés alapján a listába bekerülő változások dőlt betűvel vannak jelezve, zárójelben a téma javaslattevője). Műszaki, természettudományos téma: Információtechnológia

  • - mesterséges intelligencia lehetőségei (Antal Norbert)
  • - az informatika, infokommunikáció fejlődési trendjei (Jamrik Péter)

Energia, megújuló energiaforrások, klímaváltozás

  • - fenntartható energiaellátás (villamos, gáz) (Antal Norbert)
  • - Vizgazdálkodás, Bős problémája 20 év után. Filozófiai aspektusok is! (többen, ld. később)
  • - megújuló energiaforrások (Bitó János)
  • - 2. klímaváltozás, vízellátás (Bitó János)
  • - energiapolitikánk a világ energiapolitikájának a tükrében a következő 20 évben (Ilinyi János)
  • - a klimatikus viszonyok változásai, az azokra irányuló kutatások fontosabb eredményei (Jamrik Péter)

Biológiai és élettudományok, gyógyítás, gyógyszerkutatás, élelmiszeripar, nanotechnológia

  • - sejtkutatás (Bitó János)
  • - a génterápia, géntechnológia kilátásai az orvoslásban (pl. Falus András?) (Havass Miklós)
  • - a gyógyítás korszerű paradigmái (pl. Fésüs?) (Havass Miklós)
  • - nanotechnológia és molekuláris biológia (pl. Csurgay Árpád?) (Havass Miklós)
  • - a génmódosított élelmiszerek hatása a jövő nemzedékekre valós kutatási és statisztikai adatok alapján (Ilinyi János)
  • - az élelmiszeripar törekvései és az egészséges élelmezés céljai (ellentmondásai) (Jamrik Péter)

Társadalomtudományok Egészségpolitika, demográfia

  • - egészségpolitika: lakosság egészségének javítása (Bitó János)
  • - Magyarország: demográfia, korrupció (Bitó János)

Oktatás, fiatalok támogatása

  • - felsőfokú szakoktatás Magyarországon az ipar igényei alapján (Ilinyi János)
  • - Y generáció kihívásai és lehetőségei (Antal Norbert)
  • - fiatal vállalkozók helyzete (Antal Norbert)
  • - a generációs törekvések ellentmondásai és a gazdasági környezet hatása a különböző generációk közti érdekkülönbségek kezelésére (Jamrik Péter)
  • - Iskolalátogatás a H2O program keretében (Sarkadi Balázs)

A jelen társadalom súlyos kérdései

  • - közbiztonság, szegénység, kontraszelekció, szegregáció (Jamrik Péter)
  • - a szegénység megszüntethető? (Pápics József)
  • - a vezetők és az értelmiség felelőssége (Pápics József)
  • - Magyarország: demográfia, korrupció (Bitó János)
  • - társadalmi kérdések: értékrend, moralitás (Bitó János)
  • - miért pocsékoltunk el 20 évet 1990 óta, dacára szabadságunknak (és a kibontakozás?) (Havass Miklós)
  • - hogyan lehetne társadalmi konszenzust elérni, alapkérdésekben (Havass Miklós)
  • - civil kezdeményezések lehetőségei, a hatalom és a civil szféra viszonya (Jamrik Péter)
  • - Eredményes innovátorok beszámolója, mezőgazdaság is!

Jövőkutatás, távlatilag fontos kérdések, filozófiai jellegű kérdések

  • - a jövőt meghatározó társadalmi, gazdasági megtrendek (Bőgel György) (Havass Miklós)
  • - országstratégia: duma vagy lehetőség (Pápics József)
  • - mik a fontos dolgok, melyek azok a fenntartható értékek, amelynek érdekében kell a kultúráltságunkat, az emberségünket, a környeztünkket, a tudományunkat, az iparunkat és a mezőgazdaságunkta fejleszteni? (Pápics József)
  • - multimédia kommunikáció előnyei és hátrányai az ember és a társadalom számára (Pápics József)
  • - tényleg minden belénk van kódolva? honnan ered a kód? (Pápics József)
  • - esélyeink más “Földek”-ről való találkozásra, áthidalható a végtelen? (Pápics József)
  • - összetartozó értékek a társadalomban (Pápics József)
  • - mi az értelmiség, hogyan lesz társadalmunk tudásalapú? (Pápics József)
  • - szabadság fogalma, hogyan kell biztosítani az ÉN szabadságát (Pápics József)

Gazdasági kérdések

  • - személyes tapasztalatok pályázat ügyben (Zárda Sarolta)
  • - adózás, finanszírozás kihívásai (Antal Norbert)

Egyéb

  • - Budapest és az agglomeráció közlekedésének futurisztikus és a valós perspektívái az elkövetkező 20 évben (Ilinyi János)
  • - munkahely – oktatás – művelt társadalom (Pápics József)

III. A II.-es pontban elhangzottak megvitatása, mik legyenek a következő év rendezvényeinek témái, dátumai

A jelenlévő klubtagok sorban javaslatot tesznek, hogy melyik 2, 3 vagy 4 téma szerepjen szerintük a következő évben. Darvas Ferenc felhívja arra is a figyelmet, hogy azok az estek voltak sikeresek, amelyeknek volt házigazdája, ezért a témamegjelölés mellett erre is legyenek javaslatok. Friedler Ferenc javaslata, hogy az energia és vízgazdálkodás témájával foglalkozzanak, ehhez a témához tud szakembert is javasolni és az előadás lehetne a Veszprémi Egyetemen. Pápics József szerint úgy kellene az előadásokat tartani, hogy szellemileg üdítő, a hallgató számára értéket képviselő üzenete legyen. Oktatás és innováció a két téma amit javasolt, ezek kapcsán olyan előadásokat hallgatna szívesen, ahol eredményes tudományos kutatásokról van szó. Sikeres innovátorok meghívása. Bársony István szerint olyan előadásokat kellene hallgatni, amelyek szélesítik a tagok látókörét, ahogy mondta, “mi mind műszaki, tudományos kérdésekkel foglalkozunk, nem árt, ha kapunk kiegészítő információkat”. Véleménye szerint az energia és a génmanipuláció kérdései nagyon át vannak politizálva, inkább társadalmi kérdésekkel kellene foglalkozni. Garay Tóth János a vízzel kapcsolatos témákat hiányolja, látványosan megnövekedtek az autoimmun betegségek, ezeket sem vizsgálják elégé illetve, az elmúlt 20 évben teljesen átalakult az élelmezésünk, erről is érdekes lenne hallani. Havass Miklós négy “tételt” fogalmazott meg: 1. A felsorolt témák, mind jó témák. 2. Mindig azok voltak a sikeres estek, amelyeknek volt gazdájuk. (Egyúttal fel is ajánlja, hogy Dömölki Bálinttal elkezdi megszervezni a Bögel György által tartandó gazdasági megatrendekkel foglalkozó estet.) 3. Az előadások legyen nyitottak, külsősök, fiatalok meghívása jót tenne. Akár lehetne címet is adni az előadásoknak, pl. “Diószegi Úti Esték”. 4. Még egy javaslat, víz kérdés. Megnézni például, hogy 20 év után hogy néz ki a bős-nagymarosi vízlépcső helyzete. Török Imre a felsőoktatás jövőjével foglalkozna. Sarkadi Balázs elvállalta, hogy megszervezne egy iskolalátogatást tavasszal, a H2O Program megismerése érdekében. Inkább Budapesten mint vidéken, ahogy Dömölki Bálint megjegyezte, “talán nem is baj, ha egy olyan intézményt látogatunk meg, ahol nem olyan régóta megy a Program”. Rácz Tünde beszél a Molnár Ferenc Általános Iskoláról, a Mester utcában, ami ideális lenne erre a célra, hiszen a Program bevezetése óta nagyon fellendült az iskola. Zárda Sarolta a pályázati rendszerrel kapcsolatos estet nem annyira tartja jó ötletnek, ha három előadást kell mondania, akkor a következőket javasolná: 1. Bögel-féle megatrend téma 2. H2O iskolalátogatás 3. Vízgazdálkodás Prószéky Gábor arról beszélt, hogy jó lenne, ha klubeszerűen tudna működni a Klub, előnyben részesítené az olyan előadásokat, amelyek inkább rövid, vitaindító beszédek lennének és közös beszélgetős esteket eredményeznének, azokkal az előadásokkal szemben, ahol a közönség meg sem szólal. Dömölki Bálint szerint Bögel György alkalmas lenne egy ilyen típusú előadás megtartására. Bársony István szerint ebben az esetben szükség lenne moderátorra, például egy szakújságíróra, aki levezénylené a beszélgetést. Prószéky Gábor azt javasolta erre, hogy ha sokan vagyunk akkor több kisebb poszter előadást is lehetne tartani. Szántay Csaba témajavaslata az energiaellátásra vonatkozik, szerinte filozófikusan kellene megközelíteni az atomenergia, szélenergia kérdéseit. Az egyik legfontosabb kérdés szerinte, hogy “Mi lesz 20 év múlva a Föld energiaellátásval?”. Végül Darvas Ferenc szólalt fel, egyetértett Prószéky Gáborral, miszerint oldani kellene az iskolás előadási stílust, tapasztalata szerint azok az érdekes előadások, ahol egy 20 perces felszólalást 40 percnyi vita követ.

IV. Összefoglalás, feladatok

Darvas Ferenc az est végén összefoglalta, hogy milyen témákban állapodott meg az Intéző Bizottság.

  • 1. Az első előadás 2013 január-február táján lenne, Bögel György előadása a gazdasági megatrendekről, az est házigazdája Havass Miklós és Dömölki Bálint lesz, a gyakorlati szervezésben Esterházy Dóra segít.
  • 2. Március végén április elején kerülne sor a Mester utcai iskolalátogatásra, a program házigazdája Sarkadi Balázs lesz, a szervezésben Rácz Tünde és Esterházy Dóra segítenek.
  • 3. A harmadik előadás a vízgazdálkodás, vízellátás témájával foglalkozna, a részletek később kerülnek tisztázásra.
  • 4. A negyedik negyedévi program témája nyitott maradt.

2012. november 26. Nyílt Intéző Bizottsági Ülés képekben

A jegyzőkönyvet készítette: Esterházy Dóra

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak