Díj

Dr. Fülöp Ferenc

vegyészmérnök, a kémiai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára

A díjat a potenciálisan gyógyhatású heterociklusos vegyületek szintézisében, a felsőoktatás terén a jövő generáció magasan kvalifikált szakembereinek képzésében, ill. a fiatalok tudományos tevékenységének irányításában vállalt áldozatos munkájáért, tudományos eredményei szinvonalas publikálásáért, 14 szabadalom kidolgozásában való alkotó közreműködéséért.

Szankon született 1952-ben. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett vegyész oklevelet 1975-ben. A kémiai tudomány doktora. A szegedi Tudományegyetem Gyógyszerkémiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára. Fő kutatási területei: Telített heterociklusok szintézise, sztereokémiai vizsgálata, ciklusos és aciklusos b-aminosavak szintézise. Az utóbbi években kiemelkedő sikert hozott az új hatás­mechanizmusú gyulladásgátló fejlesztésére irányuló együttműködés a BioTie céggel (Turku, Finnország), melynek eredményeként egy molekula (SZE 5265, BTT 2052) preklinikai fejlesztés alatt áll. Magas szintű kutatási eredményeit és innovációs tevékenységét jelzi az eddig megjelent 273 eredeti tudományos közleménye, melyekre több mint ezer idegen idézést kapott. Szabadalmainak száma 14. Igen aktív szakmai közéleti tevékenységet fejt ki: többek között elnöke az MTA Gyógyszerészeti Bizottságnak. A “Gyógyszertudományok” c. Kari Doktori Iskola vezetője. Szerkesztője az „Annals of Albert Szent-Györgyi Medical an Pharmaceutical Center” kiadványsorozatnak (eddig megjelent 78 kötet). Számos külföldi intézettel (legfontosabbak: Turku, Jyvaskyla, Joensuu, Finnország; Gent, Leuven, Belgium; St Andrews, Skócia; Catania, Olaszország) kooperál.Szerteágazó munkáját többek között Zemplén Géza díjjal, Széchenyi Professzori ösztöndíjjal, Charles Simonyi díjjal ismerték el. Az elmúlt években háromszor nyerte el az “Év legjobb oktatója” hallgatói díjat.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak