Díj

Dr. Lustyik György

fizikus, a biológiai tudományok kandidátusa, egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézet Sejtanalitikai labor vezetője, a Soft Flow Kft. igazgatója

A díjat a bioinformatikai területen egyedülálló sejtanalitikai szoftvercsomagok kidolgozása, a multiplex mikrogyöngy mátrix technológia hazai bevezetése és fejlesztése, egy teljesen új diagnosztikai és potenciális terápiás megközelítés kidolgozásával a daganatos és immunológiai eredetű megbetegedések, a gyulladásos kórfolyamatok felismerésének ill. előre jelzésének lehetővé tétele terén elért eredményeiért, az Európában is számottevő újdonságnak számító sejtanalitikai laboratórium létrehozásáért, hazai és külföldi innovatív vállalkozások alapításáért kapta.

1946−ban született, Szarvason. A Debreceni Egyetemen 1971−ben fizikus diplomát, 1984−ben kandidátusi, majd Ph.D. fokozatot szerzett. Kutatói pályáját a DOTE Patológiai Intézetében kezdte, majd a VILEG Gerontológiai Kutató Labor tudományos főmunkatársa lett. Ösztöndíjasként 1980−ban az Olasz Gerontológiai Társaság anconai intézetében, 1983−ban és 1985−ben a Tokyo Metropolitan Inst. Gerontology−ban dolgozott. 1985−1988 között a Minnesotai Egyetem vendégkutatója volt. 1994 óta egyetemi docens, sejtanalitikai laborvezető a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében. 1995−2001 között az intézet igazgatóhelyettese volt. 1994−től az általa alapított, hazánkban és az USA−ban bejegyzett Soft Flow nevű informatikai és biotechnológiai K+F cég igazgatójaként is dolgozik. 2001−ben kutatólaboratóriumot szervezett Madisonban (Wisconsin, USA). 2003−ban a multiplex mikrogyöngy matrix technológia fejlesztésére K+F laboratóriumot hozott létre Pécsett. Több mint 60 tudományos közleménye, könyvrészlete jelent meg. Tagja az MTA Biofizikai Bizottságának, a Magyar Biofizikai Társaság elnökségének, valamint számos hazai és nemzetközi tudományos társaságnak.

2004−ben regionális innovációs díjat nyert.

Feliratkozás a legutóbbi változások RSS listájára Az oldal DokuWiki motorra épül Üzenet az adminisztrátornak